Amikor megtudtam, hogy a Roosevelt téren leszek március 15-én, nyeltem egy nagyot, és azt mondtam: mindenképpen meg kell találni a lehetőséget, hogy legyen menekülési útvonal, ha elszabadul a pokol. Nem egy barátom óvva intett attól, hogy dolgozzak a nemzeti ünnepen. Na, de kérdem én, ebben a gazdasági helyzetben mondhatja-e bárki is azt, hogy ne vállaljon el egy munkát?

Meglepően erős volt a rendőri készültség, és már a reggeli órákban tudatosult bennem, nem piskóta a rendőri jelenlét a Lánchíd előtti téren. A rohamosztagosok mellett tucat civil ruhás megfigyelőkből volt jelen a reggeli órákban . No, meg a titkosrendőrök:valahogy a fekete egyen-szövetkabát, és a sok tapasztalt arcra rávésődött "gyanakvás" egyértelművé tette, nem civilek álldogálnak egy teljes napot a bázisunkkal szemben.

A mi sátrunk a gyerekeknek szánt játékokkal, a Gresham palotával szemben helyezkedett el, ahova szinte félóránként érkezett egy-egy járőr, akik folyamatos kapcsolatban voltak az MTA tőszomszédságában felállított rendőri egységekkel. Az összképet mégsem ez határozta meg, hanem az óránként felvonuló lovas huszárok, a sok fényképező turista, és az a néhány helyes huszárlány.(Apropó hol lehet ilyet kölcsönözni?)

Ahogy közeledett a délután úgy érlelődött bennem a gondolat, de hogy akkor hol vannak a "forradalmárok"? Ördögöt a falra, kettőkor, ahogy azt kell, megérkezett egy maroknyi gyomorrontás: ötféle zászló a partfisrudakon, bakancs, és teljes hadviselés az öltözéken. Kellőképpen frusztrált arcok bevonultak a Roosevelt téri gyerek-, és kézműves foglakozások elé elhelyezett színpadhoz.

Fél óra múlva csalódottan menetelhettek tovább. Nem volt senki, akit ki lehetett volna fütyülni, senki, akit meg lehetett volna dobálni, és senki, akibe bele lehetett volna kötni, egyedül Paprika Jancsi egész napos bábműsorát nézhették volna meg. Őszintén sajnálom nem maradtak kokárdát készíteni, vagy éppen a huszárbemutatót elmulasztották megnézni, azonban nagyon hálát adok az égnek, hogy az a sok 4-6 éves gyerek semmit se fogott fel a jelenlétükből, és a kiérkező családoknak lehetősége volt egy olyan ünnepre, amilyenben nekem volt részem, amikor én voltam ekkora.

És akármilyen idealisztikus, de március 15-ének politikamentesnek kell lennie. Egyetlen egy politikus se szólaljon fel, és fordítsa az ünnepet a maga vagy pártja nyelvezetére. Nem kell ide forradalmi Orbán, se népnevelő Demszky. Nem kellenek a kopaszok, a turbómagyarok, sem az agymosott Heti hetes fanok.

A kokárdám is kinn volt. Hosszú idő óta először éreztem, nem kötődik párthoz.