Na újra itt. Van miről mesélnem, és abban biztos vagyok,
hogy semmi lényegeset nem fogok kihagyni. Van mit bepótolnom, ami elsősorban a
vizsgaidőszakomnak, másodsorban a trehányságomnak köszönhető. És kissé úgy
éreztem nincs értelme már írnom sem. Azt hittem, karácsony után vége az érzelmi
életemnek. De menjünk sorban, és tényleg, csak a lényeg, mert ha többet írnék
az elmúlt húsz napról, akkor az már akár regény hosszúságú lehetne!
Szilveszter:
Az év utolsó napján még úgy nézett ki, otthon fogok ülni és
tévézni, de nem! Könyörögve kértem a barátnőmet, hogy csak akkor jöjjön velem,
ha tényleg igazán van kedve, velem, Somával, Danikával, és a Csabával
szilveszterezni. Azt mondta, tényleg van. Bár való igaz nem tudta mire bólint
rá, hiszen én se tudtam, azért eleinte egész jól ment neki. Soma lakásán este
nyolctól zaba, pijja és szivar. Danika zöldellázott én pedig sokadig pálinka
után jöttem rá, igen is létezik még igazi töltött csirkehús! Este tízre már
mindenki elfelejtette, hogy hogyan is kell feszengeni. És mi srácok, hamisan,
de lelkesen énekelve zötyögtük végig az utat a hévvel a Borárosig. Ott persze,
hatos meg ésatöbbi, már fogalmam se volt merre megyek. Cili(a barátnő) már
sokszor szégyellte el magát, hogy ilyen emberekkel van. Égő voltam, voltunk
neki, de hát mit tudtam ez ellen tenni? Hagytam, hadd forrjon a víz. És a
lényeg igazándiból itt van, az egész szilveszter folyamatában úgy lett, olyan
lett, mint egy nagy gulyásleves. Na, szóval, most még csak a vízforrásnál
tartunk: Torres Dani az egyik utcasarkon belőtte nekünk az irányt,
köszönésképpen megjegyeztem, hogy jó hangja van. Erre ő csak mosolygott. Én
pedig már éppen a sörömet csókolgattam figyelve sem arra, hogy mit mondok, mit
teszek, kivel és miért. Úgy éreztem, vagyok, élek, létezem és ez jó volt. Csak
vitt a lábam, vitt a szívem, úgy hírlett ma este régi ismerősökkel találkozunk.
És tényleg: Csiba Eszter, Szik Júli(félistennő), Dexter, aki tényleg Dexter,
laboratórium nélkül. Bori Viktor, aki akkor is fenomenálisat alkotott Simon
Zoli filmjben, amiből végül is nem lett semmi. Itt volt Laslie Layer, July, a
párizsi sanzonok ősterméke, a színészkolléga, a lány,aki még nálam is magasabb.
És Halasi Dani, a Ed Bundi magyar hangja. Alighogy váltottam pár szót velük,
éppen csakhogy összevesztem a barátnőmmel, mert magára hagytam, és még csak ki
fel sem szívódott bennem a sör, éjfél lett. Körbe álltunk, kinn az utcán, mert
benn nem lehetett hozott pezsgőt inni, és mind a húsz ember miután kinyíltak
végre az üvegek egyszerre kezdtünk el visszaszámolni, szépen ütemben. Éjfél
volt, egy új, egy ismeretlen év kezdete, és én nem hittem, még mindig nem
hittem, hogy vége, vége 2005nek, vége a rossz emlékeknek vége a szenvedésnek.
Sokat jelentett nekem minden ölelés, amit az év első percében adtunk egymásnak,
örültem, de egyszerre féltem is, hogy az utolsó, hogy a végső év lesz ez ennek
a társaságnak, az utolsó év, mikor még úgy gondolunk egymásra, mint
diákszínjátszósokra. Öleltem a Szik Júlit, a Somát, a Cilit szorosan, mert
fontosak, mert életem meghatározó emberei ők, és akkor kívántam magamban titkon
valamit, amely talán megvalósul, talán nem. A húsz kortárs közül, csak egy
valakit nem öleltem meg. Erdélyi Timit, a Barátok Közt egykori Tilduskáját nem
mertem magamhoz szorítani. Féltem, féltem, hogy ezt majd megint szóvá teszi
majd a barátnőm és megint megkapom, hogy felszínes vagyok. Egy pillanatra,
egymásra néztünk, tudtam, hogy emlékszik rám, láttam, hogy nem felejtett el, de
szemeiből azt olvastam ki, amit én is éreztem: ennek itt nincs helye, sem
barátok, sem ismerősök nem vagyunk. Az egy beszélgetés a Bárka színházban nem
hozott igazán minket össze. Örültem, hogy látom és annak is, hogy Kálid Artúr
is elsétált felénk. S ugyan kezet ráztam vele, de tudtam ő nem emlékszik már
rám.
Azt hittem a pezsgőbontás után izzadtra táncoljuk magunkat,
de csak énekeltünk, körben, egymásba karolva, önfeledtem. Többet ért számomra,
mintha csak rángatóztam volna valami zenefélére. Bemehettem volna, táncolhattam
volna, de képtelen voltam Somákat kinn hagyni.
Az éjszaka hátralevő része nagyon csúnyán telt el.
Barátnőmmel megint összevesztem, lényegtelen miért. S akkor fogalmazódott
bennem meg a gondolat: nem akarom ezt csinálni. Somék gyerekesnek tartották
mind az ő, mind az én viselkedésemet, hiába akartam, hiába szerettem volna:
utólag senki sem értett meg. Kivéve persze Csaba barátomat, akivel már vagy hat
éve vagyunk mély, de kissé távolságtartó viszonyban. Tudta mi bánt, tudta mi
zavar, mert ismer már régóta, de nem akart semmit mondani, mert kedveli a
Cilit, és engem is, és amit halkan megjegyzett abból tudtam, nem akar
beleszólni ebbe az egészbe. Ettől függetlenül tudom, hogy nem szabad azt
hinnem, hogy amit én érzek, azt más is megértni, nem szabad azt gondolnom, hogy
ami nekem fáj, azt majd más is megérti, vagy azt, hogy más is meg akarja
érteni. Elég ha én tudom. Márpedig nekem nagyon fájt, hogy a Cili már megint
jelenetet rendez,már megint, ráadásul a barátaim előtt, fájt, hogy képtelenek
lettünk arra, hogy a problémáinkat mások közreműködése nélkül, együtt oldjuk
meg. Úgy éreztem nem akarok többé vele lenni.
Január
Úgy döntöttem, hogy lezárom ezt az időszakot, csak azt nem
tudtam, megbánom-e? Féltem, hogy csak egy múló érzésről van szó, féltem, hogy
megbántom, és pár nap múlva már újra ölelni akarom őt. Ezért csak annyit
mondtam azon az estén, hogy legyen szünet, hogy legyen egy kicsi off. Olyan
egyszerűnek tűnt egy pillanatig.
DE én nem tudok szakítani, mert nem vagyok tisztában az
érzéseimmel. A rá következő nap már úgy tűnt, az off örökké lesz,
megtámadhatatlan és végleges. S a következő napok történései azt erősítették
meg bennem, hogy hiába, ennek vége kell, hogy legyen. Nagyon sokszor beszéltünk
azóta telefonon, mert hívogatott, s gyakran sírásba csukott a hangja, gyakran éreztem azt, hogy azonnal
felhívom és átmegyek hozzá, de a dolgai, azok a bizonyos dolgok amiket januárban tett, amiket rólam mondott, azok
egyszerűen taszítottak és taszítanak attól a gondolattól, hogy mi ketten újra
együtt legyünk. Nem, akarja tudomásul venni, hogy már nem vagyok szerelmes
belé, nem akarja felfogni, hogy már nem akarok vele lenni. DE a mai
beszélgetésünk óta úgy érzem bele törődött a szakításba, és úgy érzem tudja,
hogy nem vagyok képes folytatni már ezt. Talán már ő sem. Persze a dologban a
legfurcsább az, hogy ő volt aki mindezt felvetette, ő volt aki, azt mondta,
hogy nem akarja ezt folytatni. És én is abban voltam, be kell fejezni. És igaza
van a bátyámnak, nem létezik szünet egy kapcsolatban, nem létezik olyan, hogy
majd egyszer talán. Vége, vége már.
Hülyén hangzik, hogy ugyan nem akarok vele lenni,de nem
szeretném őt elveszíteni, mint embert. A kis hamis annyit elért életében, amit
soha egy nő sem. Hogy egyszerűen csak tudni akarok róla, csak néha szeretnék
vele beszélni, csak néha-néha jó lenne majd látni. És szeretném azt is, hogy
tartsa meg a jó viszonyt a barátaimmal.
Tulajdonképpen velem van a baj. Képetlen vagyok a saját
problémáimat is kezelni, és elegem van már magamból is és abból is amit e
világtól tavaly kaptam. Össze kell, hogy szedjem magam, hogy újra tudjak
szeretni, mindegy kit, csak hogy képes legyek rá. Mert oly súlyos, oly
sziklaszerűnek érzem most a szívem.
Anna:
Az elmúlt egy hét óta aktív a kapcsolat közöttünk, ami már
csak azért is furcsa, mert ő sohasem tesz semmit cél nélkül, csak úgy a maga
szórakoztatására. Valamit akar. De nem tudom mit. Bízom benne tudja mivel
játszik, mert azok a régi érzések nem ültek el iránta, sőt! Most hogy így
egyedül vagyok, ő az egyetlen, akivel bármit is el tudnék képzelni. De mit
akar, barátkozni, vagy többet? Miért hív sörözni, miért mondja azt, hogy jöjjek
be az iskolába beszélgetni, és miért hív fel ez ügyben többször, miért akar
velem MSNezni, miért ír üzeneteket IWIW-en, miért mondja azt, hogy jól nézek
ki, és a legföbb: miért mondta azt pénteken a Monyóban, hogy MEGCSÓKOLNA!!!Anna
nem ilyen, ő sohasem játszana velem, de hát ott van a barátja, mit vár tőlem?És
miért mondja ugyanakkor azt, hogy legyünk csak barátok?Miért?
Apropó, barát. Az áki a palija, az idióta. Melina kissé részegen ugyan ezt
mondta nekem a Monyó vécéjében, és nagyon sokszor elismételte nekem, hogy ő
annak örülne a legjobban, ha én járnék az Annával, mert a húgának életre van
szüksége, mert az Áki egy unalmas pöcs, aki csak vigyorog össze-vissza. Hm, el
sem tudom mondani mennyire jól esett ez. De könyörgöm, ez most az Anna köre, ha
máról-holnapra kirúgná, én nem haboznék!!!De nem akarok újra udvarolni neki,
nem akarom, hogy tudja, hogy képes lennék másként is nézni rá!!!
És hát én félek is ezt felhozni, mert mindketten bizony
nagyon részegek voltak azon a bizonyos Monyó esten!
Utolsó kommentek