Nov.16. szerda
Arra voltam kíváncsi, hogy vajon milyen lesz találkozni azzal az emberrel újra, aki egykor az egyik legjobb barátom volt, és egy hónapja nagyon megbántott. Ez a találkozás elkerülhetetlen volt, ugyanis úgy alakult, hogy ismét előadjuk egy darabunkat, a Rómeó és Júliát, és a mai nap már próbálni kellett. Szerencsére én hamarabb érkeztem a Hetényibe, mint ő, pedig nagyon tartottam tőle, hogy hamarabb ott lesz mint én. De a fél három helyett ő csak háromra lépett be az ajtón. A reakciók vegyesek. Szilvi nyakába borul, Soma puszilja, Dorka(azaz Júlia) meg csak ül tovább a laptop előtt és tervezi a Portugál című darabnak a plakátját.. Én meg, …azt sem tudom mit csináljak, bóklászok össze-vissza, mintha éppen valami nagyon fontos teendőm közepette lennék, aztán mikor közelebb ér, kezet rázok vele. És ezzel azt hiszem talán végérvényesen megbocsátottam a két hónappal ezelőtti dolgáért.
Még barátságunk fénykorában ő ajánlotta föl, hogy dolgozzak náluk, azaz a faterja élelmiszer-boltjában a nyáron. Úgy is lett, a munka ment, minden hétvégén tettem amit kellett, úgy- ahogy, eleinte sokat hibáztam, de ezt az apja nem vette zokon, s a nyár közepére belejöttem. Néha úgy hozta a helyzet, hogy a Puma volt a „főnököm”, mert a fater elment valahova, de bből sem lett konfliktus. Beszéltünk arról, hogy jó lenne szeptemberben is folytatni, és ő is és az apja is azt mondta menjek, ahogy csak tudok. S az őszbe fordulva hétről-hétre romlott a helyzet. A az apja gyanakodni kezdett mindenkire, így rám is, hogy lopok, zavarta, hogy nagy táskával járok. Kamerákat szerelt fel mindenhová a raktárban, és amikor csak a boltban volt , mindenkit kiosztott, fegyelmezett, de a Pumával még mindig jó viszonyban voltam.
Rendszerint pénteken este én hívtam föl a főnököm, hogy mikor menjek a hétvégén dolgozni. Sosem beszéltük meg pontosan, hogy meddig maradok mondjuk szombaton, mert ő sohasem tudta megmondani, hiába kérdeztem. Egyszer egy szombaton azonban egy új srác jött, egy olyan, akinek még az sem volt természetes, hogy a polcon levő árukat be kell árazni. Azt hittem, csak helyettesít valakit. Még aznap megbeszéltem, szokás szerint, hogy megyek majd vasárnap, de. Este bementem a boltba, mert egy kollegámmal ott találkoztam, hogy menjünk bulizni, és kiderült: az az új srác van helyettem beosztva másnap, mikor én szoktam reggel menni és mikor már eleve megbeszéltem a főnökkel és ő maga egyezett bele. Úgy éreztem magam, mint akit elárultak. Puma meg csak, mert este már csak ő volt ott, mentve a helyzetet, arra akart rávenni, hogy felezzem el a műszakom egy kollegámmal. No comment. Itt kezdődött a konfliktus.
Következő héten rákérdezett, megyek-e a hétvégén, én meg azt válaszoltam, hogy szeretnék, de ez az apjától is függ. Erre felkapta a vizet és kiabálni kezdett velem, ami annyira nem esett jól, hogy otthagytam a picsába. Azon a héten pénteken hívtam az apját, hogy menjek-e, erre az már csak azt válaszolta, hogy ne mert sokan vagyunk.
Ebben a helyzetben bármit tehettem volna, de nyilvánvalóvá vált, ennek a barátságnak annyi. És ezzel a kézrázással nyugtáztam e helyzetet. Elveszítettem, és még mindig nem, tudom igazán, hogy miben hibáztam. Fontos volt nekem, és akkor váltunk igazi barátokká, amikor egyszer felhívott, hogy öngyilkos akar lenni az apja miatt, én meg nem hagytam, és vagy két órát beszéltünk még telefonon, megfenyegettem, hogyha folytatta a nyugtatók beszedését, akkor kihívom hozzájuk a mentőket, akik bizony nagy vircsaftot fognak csapni. Erre abbahagyta. Fontos lett nekem ő, mert tudtam, hogy nem akarom elveszíteni, és innentől fogva már minden ajándék volt számomra, az hogy egy darabban szerepelünk, és az is hogy együtt dolgozunk. És most vége. Él, de mégis olyan minta már meghalt volna számomra, mert tudom, hogy vége.
Utolsó kommentek