Kulturális gyökérkezelés

Most amikor az euro végképp átlépte a 300 forintos lélektani határt nyugodtan kijelenthetjuk,hogy újra vasfüggöny helyezkedett az országra.Ha a korábbi kormányok törték volna magukat, akkor ma már euróval fizetnénk, és valószínűleg a szlovákok csak irigykednének, nem ahogy most, hogy ők verik a mellüket még az oly drága cseh testvéreknek is, hogy nekik bizony sikerült beevickélni az eresz alá, akkor amikor jön az egész világot elmosni készülő pénzügyi válság.

Ma éppen azon gondolkoztam, hogy olyan írást rittyengtek a globalizmus világtönkretevő hatásáról, hogy a monitor is csak sírni fog a nyomdaföstéket nem tűrő szavak miatt.De aztán rájöttem, hogy mégis van egy jó pontja annak, hogy tönkre megyünk.Mégpedig az, hogy a Tesco-s szatyor lebomlik.Tekintve hogy a válság hatására egyre többen vásárolnak ebben a brit csodaláncban és a hajléktalanok is ebbe csomagolják a lecsókolbászt amit éppen loptak a havertól.

Ennek az egész világszenvedésnek pont az az pozitívuma, hogy csendben csúszunk vissza 30-50 évet, és hamarosan újra ló fogja vontatni a hatos villamost, és nem kell majd idióta sci-fi ket néznünk ahol marslakók pusztítják el az amúgy agyon fejlődött emberiséget.Szépen csendben nyel el minket majd a Föld nevű bolygó, és elsülyedünk atlantiszi mélységekbe, mely azt az erkölcsi felemelkedést fogja eredményezni, hogy a lányok nem a BMW-s partiboyokba lesznek szerelmesek, hanem azokba a gavellérokba, akik lesegítik az idős nénit a villamoson, és még a pénztárcájukat sem veszik el.

Nem utazok egy ideig euro lakott övezetbe, mert ha Bécsben 1 eurót, azaz 300 forintot kell majd fizetnem egy rétesért, akkor hogyan nyissak ott cukrászdát?Nem beszélve a Mozart golyórol, ami tekintve a zeneszerző nemét bár vicces dolog még így is luxus lesz.

Amikor Simon Perez bejelentette, hogy felvásárolták a Magyarországot (és Lengyelországot, illetve Romániát) még örültem, hogy dől ide a rabbi tőke, és van értelme nem parkosítani a zsinagóga helyét.Hát aztán most már mégse.Ami eddig rossz volt, történetesen a 230-as euro ár, az most már duplán jó lehetne, de mégse.Nekünk meg mi se természetesebb, mint csak tovább gyűjtögetni, hogy egyszer kijuthassunk Bécsbe ruhát venni, mert akkor még így is olcsóbb lenne mint idehaza, vagy esetleg időközbe elvágyunk majd Pozsonyba, látni milyen szép új buszok mennek arrafele majd hamarosan, mi meg beledőlünk a négyes metró árkába.

 

Sokszor élmény európainak lenni.Utáljuk az oroszokat, félünk mindentől ami keletről jön (régi beidegződés a tatárok, a szovjetek, és a románok is onnan jöttek/jönnek), nem szeressük az amerikai szubkultúrát, meg amúgy is milyen buták az amerikaiak, de mégis nézzük a TV-ből kizúduló amerikai filmeket, sorozatokat.Esszük amit elénk tesznek, lefetyeljük akár a disznók a moslékot.

A rádióból kizudúló divatzenékről már nem is beszélve.Ha Paris Hilton (aki állítólag 50 pasival dugott egy évre átlagolva) kijön egy új számmal, az már is ott forog a Danubiuson, Rádió 1-n stb. Az oly megújúlónak titulált mr2 is már divatosnak számít, hiszenn onnan meg a magyar hulladékok jönnek.

Ha kezedbe veszel egy Exitet, vagy egy Pestiestet talán látsz egy-két friss, új zenekart.Talán.Copy connak sikerült ismertté válnia, hiszen jó zenét játszik, és az emberek megkeresték maguktól azt amiről hallani akartak. Azonban a mainstream idegesítő dominanciájával mit lehet tenni?Bizzunk abban, hogy majd talán a rádióadókat studióit se fűtik majd, és akkor legalább egy hétre nyugi lesz?

Nah, azért nem kell kétségbe esni, vannak feltörekvő zenekarok, akik még a zenérét játszanak, és nem a pénzért.Hétköznapi arcok, ugyanúgy ledolgozza a nyolc óráját egy nap, mint bárki más.A pénzt amit keres nem issza el(nem mindet legalább is)hanem fizet a próbateremért, és örömzenét játszik. Mai felfedezett a Punkie:

 

 

Sziasztok!

Itt az ideje egy nagyobb eresztésnek. Elore bocsájtom, Ostravábol írok, ezert nem mindehol lesz meg a kello ékezet, de igyekszem mindent használni amin ezen a gépen lehetéges.Szerencsére a magyar és a cseh nyelv készlete hasonlo, szoval, nem lesz nagy probléma.

Igen, ahogy írtam, most cseh barátnom van. Nagyon fellengzosen hangzik, nem akartam igy.Nyolcszáz kilometer utan pont nem egy ujabb tavkapcsolat hianyzott.Miutan valentin nap elott megegyszer elkudtuk egymast a ...., szoval oda, ahol meg a kurtafarku kismalac sem tur, jott az alkalom Klára esetleg meglátogatna.Nagyon meglepodten, hogy ugyan három éve ismerjuk egymast myspace-rol, és msnrol igy bele veti magat az ismeretlenbe.Sokan intették nem kene, pedig akkor meg nem lehetett hallani a "Myspace-n ismerte meg, majd megolte a..." -jellegu hireket.Persze Klára jott, es mintha csak megrendeltem volna egy netes lapon, olyan amilyet szerettem volna, akire mindig is vágytam.Barnahaju, barnaszemu, magas, vekony lany,odaado, szerelmes...es be nem all a szánk.Vegre akivel intellektuálisan is egymashoz illunk.Már kilenc honapja vagyunk egyutt, minden honapban ket hetre talizunk, vagy o jon Budapestre, vagy en ide,Ostravaba, illetve Frydek-Mistekbe, ahol is lakik.

Viszont a blog szempontjábol egy sokkal lenyegesebb dologra térnék rá. Befejztem szinjatszo pályafutasom a Hetényi Géza Humán Szakkozepiskolába.Marad a csekely lehetosegeket biztoíto, de legalabb kenyerkereso státusu animatorkodas, mely annyit jelent, hogy rendezvenyeken kell jatekmesterkedni, sokszor szineszkedve, sokszor csak siman le kell vezetni egy vetelkedot...Miert tortent?Nos, az utobbi ket évbe drámatanarom jobb keze lettem, neha probakat tartottam meg helyette, es gyakorlatilag en voltam a mágnes a tizeneves csajoknak, hogy jarjanak probára.Nem az egom mondja ezt, de ez a szerep volt nekem szánva.Igen, hogy ott egy 22 eves srac.Tudjatok, ez tizeneveseknek hivoszo.

Szerepelgettem minden evbe ket csapat eloadásába, innen nézve sokszor nem is érdekelt, hogy milyen kreatív munkat teszek bele a csapat életébe, csak az,hogy gyakoroljam a színjátszást.Itt is ugye a nyár az uborkaszezon.Iden szeptembertol elvileg az Edes Annába lettem volna Vizy,plusz a pentekibe egy orosz klasszikust dolgoztunk volna fel.Volna.Egy nap felhiv a dramatanarom es azt mondja, hogy iden "kimelni" akar, ezert a keddi csapatba most nem ferek be.Na ja, vagy ket evig oda jartam, az o meghívasára, de most nem férek be.Jo vicc. De bizonygatta, hogy majd szemlyesen...

Eltelt par het, mentem a penteki probara, ami nem volt...hat..ezert mar megint nem szolt.Ugy dontottem akkor mar én se fogok szolni, hogy nem megyek.Egy-két hét után már hívott, nem vettem fel, csak megírtam, hogy amiért ilyen korulmenyek kozott vett ki a keddi csapatbol, ezert a pentekit sem vallalom tobbé.Sajnaltam es csalodott voltam.Evett a duh, hogy naivitasomba azt felteteztem, hogy hét év utan erdemlek annyit, hogy leuljunk es annyt mondjom, hogy ezert és ezért nem férek be.De az, hogy "idén kímellek" nagyon blama szoveg es a szekta jelleggel mukodo dramacsoport vezetoje nem engedheti meg magának, hogy ilyen nem szektás, sot, magyar futbalvalogatotti edzo stilusba annyit oda roffent, iden nem ferek be.( a keretbe).

Soha nem kovetelozdtem szerepekert, orultem, hogy elballagas utan is visszahivott jatszani, hogy ott lehettem meg plusz negy evet, de egy ilyen felrtetolast nem vartam.Tudom persze, megtehetni, de igy nekem nem az az ember tobbé akit en lattam benne. Es talan mar o sem az, aki volt.Duh van bennem es csalodottság, sok minden eszembe jutott, a bantasok amiket a penteki csapatbol kaptam, hogy talan szolnom kellett volna, csak novelik azt a hitemet jobb is is.Nem az en palyam volt, es nem az en terepem.

Keszulok megalapítni saját csapatom.Minden legalabb ot ev szinpadi gyakorlattal rendelkezo not es férfit szeretettel várok, aki 20-26 év kozott van.

Új visszatérés.Ismét publikál és él Petrov, a szegény diákszínjátszó!

 

Eltelt háromnegyed év legutolsó pupblikálásom óta.De érdekes részletekkel fogok visszatérni.Érdemes az oldalt bekedvencelni azoknak akiket érdekelnek a régióban történő dolgok.Az elmúlt két évet Varsóban töltöttem, most pedid Csehország jön.Cseh barátnőm van, mesél majd részeleteket a kulturális különbségekről is. 

 

Ha az ember horgászik,akaratlanul is rá van kényszerítve a várakozásra.Ez egyesket izgalomba hoz, és minden egyes perc feszült figyelemmel töltenek el.Mások ellazulnak, és rábízzák magukat a sorszerű véletlenre.Igen.A sorszerűre.Én is csak ülök, és várok, és lazulok és tompulok.Pedig pár napja még hatalmas energiák dúltak bennem.

Egyfajta feladás, kényszerű beletörődés az amit most csinálok, mert semmi, de tényleg semmi nem jött össze amit szerettem volna.Vagy átmenetben vagyok, vagy továbbra is lejtmenetben, de nem érzem úgy, hogy sikerül amit szeretnék.Munkára nem hívnak, Duna TV be hiába próbálok gyakorlatra menni, már egy hónapja senki sem vállal el, és emellett az albamag.hu-nál is semmi.Semmi sem jelenik meg amit én írok.És oka nincs miért.Nem marad más részemül, csak a találgatás.

Kényszeredetten próbálok valamit kezdeni azzal a szándékommal, hogy észtet tanuljak, de a létező összes magyaroszági szervezet, intézet egyszerűen nem válaszol.Telefonon, se.Azt már tudom, hogy tanfolyam jelleggel reménytelen, de esetleg még magántanárt találhatok.Addig nem marad más, csak a nyelv élvezete.Szerintem gyönyörű.Berakok ide egy interjút amelyben Lennaa Kuurmaa, a Vanilla Ninja egyik énekese beszél (a nő, aki mindig igazgatja a haját), és egyszerűen elmondhatatlan gyönyört érzek mikor őt hallgatom.Furcsa....és remélem egyszer majd megértem mit mond.Nem tudom, hogy lehet ide youtubeot linkelni, tedd be a böngésződbe és kiadja: https://www.youtube.com/watch?v=o98Egd1IGno

 

Florunak a születésnapjára készülök....kissé szárnyaszegetten.Nincs már köztünk, semmi, ha ott leszek, a barátai miatt pláne hideg lesz velem.Jobban mondva távolságtartó.És a meglepetésbuliján, amit egy ismerősőmel közösen szervezünk egyszerűen nem várom ahogy korábban vártam....csak tudom, hogy lesz.

Már nem vágyom arra, hogy valaki legyen mellettem, csak arra, hogy legalább azok a dolgok sikerüljenek amelyeket szeretnék a jövőmért.Kicsi apró dolgok....nem érzelmek.

"I need something
making me defensless
I don`t want another
waste of time
You can`t hurt me so
I`m sure this can`t be right"

(Ana Johnsson)

Elég volt.Ebben a rohadt életben csak harcolok a maga szarrágta igazságáért.És rájöttem kit érdekel?

Az emberek önzőek, saját apámnak is csak addig kellek amíg rosszban van a mostohaanyjával.A volt barátnőm, Magdaléna is csak arról tud beszélni neki mi esik rosszul.Például az, ha képeket teszek fel ahogy más lánnyokkal együtt mosolygok iwiw-en.Ami szerint én milyen boldog vagyok...és hiába mondom el ezerszer, hogy lehetnék az, hiszen nem is olyan rég a kutyám még a halálán volt, és azután, hogy egy hónapja halt meg a nagybátyám.Nem, nem megy, hogy ezt halgassam, hülyén reménykedve, hogy majd egyszer rájön hülyeséget beszél.

Nem tudok tovább hallgatni, és nem megy tovább Floruval a csak spontán lét.Nem tudok csak úgy eltrécselni vele, és hallgatni mennyire elege van a munkahelyéből.Amikor hiába keresem, hiába írok neki, és hiába hívom.Már nem ugyanaz semmi.Ma csak úgy otthagytam őket, minden további nélkül a Mimikriben.(Őt és a közös ismerősünket)Kérdezte miért megyek már el, én meg csak annyit mondtam:"mert mehetnékem" van.

Szombaton át ön a mostohaanyám lekvárt főzni, és én nehezen tudom megállni, hogy ne mondjak bármit is neki.Nehezen tudom lefogni magam, mert érzem hatalmas energiák dúlnak bennem amióta a lakásban nekem támadt a fia a barátnőjével.Gyűlölöm amiért a kamaszkoromat vele kellett élnem, és azokért amit apámmal művelt.Apámra pedig azért haragszom mert örökké része voltam az ő érzelmi életének.Mérhetetlen mérget érzek az iránt, hogy nekem éveken keresztül kellett hallgatnom miért rossz a mosohaanyám.

Életfilozófiám, hogy nem ártok, nem okozok bajt ha lehet, de itthon én mindig ki lettem találva miért vagyok rossz.Ócska pitiáner dolgok miatt. Az élet nem lehet ilyen ócska, ilyen közönséges.Még akkor is ha mindenki a saját igazságát nézi.

Az élet megy tovább persze, de annyi hazugságot, mocskot még nem hordott össze ez kígyó, mint amit itt a nyolc éve alatt, apám meg mint kiskutya lefetyeli a markát, és közben leszar mindent.A gyerekeit, a rokonságát.Apám a testvére temetésére se jött el...

Most egybe fogom vonni a szerdától terjedő időszakot, és csak a legfontosabb törénéseket írom le.És egyelőre magyarul, bár hamarosan nyelv-váltás lesz, elsősorban azért, mert szeretném az angolt gyakorolni.Előre elnézést, ha ez problémát fog okozni esetleg.

Szerdán találkoztam egy nagyon kedves régi ismerősömmel, Gigivel, a szintén szegény diákszínjátszóval, aki tehetségét nemzetközi szinten tette élővé a szinpadon.Magyarán(hö magyarán, ééted?)sokkal többet dobott abba az üstbe, amiben végül a néző elé kaja kerül.S az éhes zsűri jól benyakalja, mint kacsa a nokedlit, és aztán szétkritizál, beszól lehord.Mert ő a zsűri.És nem egy diákszínjátszóról szaladt már ki ismerősőm sírva, mert valami olyat szóltak be neki ami esetleg születési hibája, vagy stb. De hanyagoljuk is most a kellemetlen emlékeket.Gigi, varázslatos volt.Igazi nő.És azt hiszem bármennyire is furcsán hangzik életemben először néztem úgy rá,mint egy nőre.Eddig számomra egy lány volt, a húgom, úgymond idézőjelbe.És furcsa volt látni, hogy igen, felnőtt, és a kissé meggondolatlan, érzelemkitöréses lány most már ura saját magának, higgadt, de csábító.

Mindig feljönnek régi emlékek, de javarészt most már a jelen volt a téma.Ő.És egy picit én.De miről tudtam volna beszélni.Nem akarok mostanából magamról egy szót sem ejteni.Más dolog, hogy itt azt teszem.Éppen azért, hogy mások előtt már ne érezzem szükségét.Nekem az emberekre van szükségem, a szeretteimre, a barátaimra.Nem azért mert kevés van belőlük, csak azért, mert tudom,egyszer mindenki elmegy.És én szeretném kihasználni az időt. Igaza van, ezt a barátságot nem lehet fenn tartani évenkénti találkozásokkal, de remélem tudja nem azért nem láttam mert nem akartam.

Már ezerszer azt mondtam túl leszek rajta.Floru.Magdaléna(a lengyel lány) óta az első olyan ember, akit társként szeretnék magam mellett látni.De hibába minden.Már három hónapja kitart egy olyan gyerek mellett akinek van barátnője, és aki kerek-perec bejelentette, hogy neki mindakettő kell.Én meg csak keresem, hívom ezt a lányt, de alig akar találkozni.És csütörtökön mégis összefutottunk, és ismét elcsattant a csók közöttünk.S minden csók tőle a "meg sem történt érzéssel" tölt el.Úgy dönttem kitartok, és addig keresem, addig próbálok vele találkozni, amíg ő is gondol rám leaglább úgy, mint egyvalakire akivel történhetne valami.Nem fogok összetörni, mert nem vagyoj szerelmes, és nem fogok senkit sem összetörni, mert ő sem szerelmes belém, szóval még meggondolhatom magam, ha esetleg mégsem akarnék Floruval bármit is.Ha ezt a bejegyzést befejeztem, akkor írok neki egy levelet.Simán papírra vetve, és egy közös ismerősömmel elküldöm.Csak úgy, amolyan szívhez szólót.

 

Ma sokat gondolkoztam, és elég pihent dolgok jutottak eszembe, de rájöttem a szexuális fejlődést a biológia könyvekben csak elég lenne kérdésekkel jellemezni,a szexuális fejlődést.Íme:

1.Általános suli:"Kivel csókolóztál először?"

2.Középsuli:"Kivel veszítetted el a szüzességedet?"

3.Fősuli:"Csináltad már azonos neművel?"

4.Házasság:"Milyen az asszony az ágyban?-Van aki dícséri."

5.Második vagy harmadik házasság:"Hányan csináltátok egyszerre?"

6.A vég:"Neked sem áll már föl?"

 

na jó...megyek egyeőlre ennyi volt!pusszantás mindenkinek! 

 

Visszatértem, és erre büszke vagyok.A mai nap egyelőre csak egy kísérleti bejegyzés, ha jól megy, akkor heti rendszerességgel fogok publikálni.Valószínűleg több nyelven fog zajlani itt az információáramlás, de az is lehet, hogy csak anglul.Petrov a szegény diákszínjátszó él, és újra alkot!!!!

Na, akkor ismét itt. Pénteken találkoztam a Gigivel, heh, kissé furcs volt. Tulajdonképpen semmi sem változott se benne, sem köztünk, csak hát ő nő lett, én meg majdnem férfi, azt hiszem ezzel mindent el is mondtam.:)Sajnos hamar el ment az idő, és sajnos nem mindenre jutott idő, talán jól átgondolom, sok ilyen találkozást kellene még beiktatni. Sokszor mondta, hogy nagyon sok dolgo visszacsinálna, én meg amellett vagyok, hogy nem lenne szabad a múlton rágódnia, hiszen ami nem történt meg, az nem történt meg. Ő maga a gátlásosságára fogja a dolgot, de hogy mondjam, ez nem lehet fal bizonyos esetekben. Még mielőtt el kezdenénk rébuszokban beszélgetni, jobb is, ha abbahagyom, mert nem akarom se magamat össze kavarni, se hülyeségeket megállapítani...az lenne a legjobb, ha kicsit őszintébben tudnánk majd ezt folytatni. Nem akart, vagy nem tudott megnyilni, nem értem hova volt az a nagy izgalom ami, miatt úgy izgult. Kissé félek, hogy kicsivel többet várt ettől a találkozástól, de hát mit tegyek. Az vagyok aki öt éve volt, és igyekszem is olyan lenni, amilyennek szeretem magam, és bocsánat ezért az egoizmusért, de egy egészséges szinten szeretem is magam, és tudom is a hibáimat, amiken változtani kellene. Például nem kellene linkeskednem. Már a sokadik kegyelem kettesemet kapom a fősulin, és az se nagyon érdekel mostanság, ha valaki hív munkát illetően. Nem tudom mire föl teszem ezt. Végezetül csak annyit a mai napról, hogy talán nem, és tényleg talán nem változtam, de egy valami biztosan egészen másképpen működik bennem most már: megtanultam sírni, megtanultam nem visszafogni a könnyeimet, és azt hiszem ezt ennek a kapcsolatnak köszönhetem. Magdaléna, és egyáltalán ez az egész személyiség, ez a lány úgy ahogy van, szőröstül bőrőstül kell, igénylem őt. Nem tudom, hogy miért. Sohasem láttam még embert, lányt, aki ennyire egészségesen kezelte volna az érzéseit. Nem zúdítja rám az féltékenységét, de azért az igaz, hogy nézi, nézi a profilomat és figyeli milyen viszonyom van másokkal. Ez tetszik. Mondjuk én is ezt teszem, és nem vagyok túl boldog akkor, amikor találok az interneten egy fehérneműs képet róla, nade egye fene. Ha van pozitív oldala ennek a kapcsolatnak akkor az az, hogy a távolság egyenlőséget teremt kösztünk, nem tudom mit csinál, akár meg is csalhat anélkül, hogy észrvenném, viszont ő sem tudja, hogy mit csinálok, és ezt ő is felismerte. És azt hiszem létezik egy speciális lengyel habitus, bér sohasem ebből a szemszögből néztem a kapcsolatunkat. Van még egy-két ismerősőm lengyelből, többnyire lányok, és ha hasonlatot akarnék találni, akkor olyanok, akár a cicák, kedvesek, imádnivalóak, de nem lehet, és nem is szabad kérni tőlük olyat, amire nem képesek, mert azt fogják gondolni, hogy uralkodni akarunk rajtuk. Hehe, de nem. Én soha sem szerettem uralkodni. Lesz munkám, az biztos, és napi tízezret fogok szakítani, de erről majd legközelebb!

Ez a hét és ez az időszak egészen kiborító...már sokadszorra kiabálok apámmal, már sokadszorra nem találom meg mi a helyes út. Itthon minden a feje tetejére állt, és mindem megváltozott, amióta visszajöttem Varsóból...És nem miattam. Az egyetlen biztos pont most ő, Magdaléna. Az egyetlen aki a társam ebben a vad dúlásban, és az egyetlen, aki társam tud lenni. Nincs mellettem mégis érzem, hogy igazán mellettem van, a szavaiban, a véletlen sms-eiben. Meg akarja érteni ezt a helyzetet, és érti is, bár néha már én sem. Hétfőn összeveredkedtem a saját lakásunkban ezzel a gyerekkel, aki már úgy lakik itt, hogy apám februárban megmondta, hogy le is út fel is út. Elviselhetetlen. A mostohaanyám gyereke több, mint zavaró tényező. Miután megfenyegette apámat, hogy megveri, azóta nem tudok másra sem gondolni, csak arra, hogy innen mennie kell. Elég volt a gyerekes hülységeiből, elég volt abból, hogy minden héten van valami, amit csinél. Vagy kávéfoltot hagy a gépen, vagy eltöri valamelyik tartozékát a konyhai asztalon lévő gépnek. És most hétfőn, pedig már én is. Azt hiszi joga van itt lakni, azt hiszi, azt mondd amit akar. Ezért volt ez az incidends. Behúzott egyet, a barátnője háta mögül, mikor épp azzal a kurvával vitatkoztam, aki azon kelt ki, hogy nem köszöntem neki. Azt sem érdekel már ki, vagy kiket zavar ez az egész, de ha nincs senki aki azt mondani ennek az állatnak, hogy állj le, hát akkor én megteszem. És üssön csak meg, legyen csak gyáva, és üssön csakl a barátnője mögül, ha még egyszer megjegyzést tesz rám a jelenlétemben, akkor úgy mosom el az arcát ahoyg azt kell, és onnantól fogva a végállomás a kórház lesz. És engem már az sem érdekel, hogy apám a nagy szerelemben nem látja, hogy rohan bele a vesztébe. Azt hiszi, hogy a felesége azért nem tesz a fia ellen semmit, mert gyenge hozzá, mert túl jószívű....azt mondja, felesége egyetlen hibája csak az, hogy nem tud bánni a gyerekeivel . És miután ez az eset hétfőn megtörtént, csak annyit mondott, hogy hát a neje egy szót sem szólt az egészről, de azért egy jót keféltek....köszönöm, mondom, ez nagyon jó...engem majdnem megvernek hétfőn, és ő erre egy jót kefél a rákövetkező nap. Úgyhogy sok ez nekem már, idegbeteg vagyok, nem tudom itthagyni egy napra sem ezt a kócerájt. De a tegnap valahogy mindenki megadta a maga döfését....Soma elviccelte, hogy én csak kétórával előtte szóltam neki, hogy a Szilvinek bulija lesz, holott ez nem igaz........

   Egyszer az életbe, de jó lenne, ha nem arra jönnék haza, hogy apám itthon ül a gép előtt és netezik...nincs bajom ezzel, csak az, hogy tulajdonképen addig ül itt ameddig haza nem jövök, és ezzel csak annyi a baj, hogy elveszi azt a jól eső érzést, amikor az ember hazajön, és belép a mindennpai csaták, kötelességek, viták világából a nyugogdt, otthoni fészekbe...mert azért néha van mit kipihenni.Ma például nem sikerült normális időt eltöltenünk a régi sulimban, ugyanis akkor mentünk be, amikor már a volt osztályfőnökömnek mennie kellett...hah, szóval nehéz ez. Meg a Gigivel sem tudtam találkozni, pedig már négy éve erre várok és nagyon jó lett volna összefutni, de az a megbeszélés, amin részt vettem nem engedte meg, hogy időszerűen tervezhessek. Internetes vállalkozásban kezdenék, de hát-- kevás az infó és még az sem volt elég ami ma kaptam tőlük. Olyasminek tűnik ez, mint a piramisjáték....
    Kissé melankólikus vagyok tegnap óta. Magdalena tegnap bemutatta az összes barátját, persze csak képekben. Nem tudom, honnan pattant ki, de eljutottunk odáig, hogy mindegyikről mutatott egy fényképet. Mit mondjak, hogy tömör legyek,  és lényegretörö? Három nagyon jó barátnője van, és vagy négy pali, akik úgynevezett "jóbarátok". Megkérdeztem ki a legjobb pali barátja, és erre készségesen válaszolt is. Szigorú a csaj, szigorú. Nem érzelgős ebben a témában. Őszintén megmondta, hogy két éve ismerkedtek meg, egy internetes fórumon, és angolul fogalmazva ő "addicted" volt iránta. Tehát(bár hibásan fogalmazott), egymás rabjai voltak. Két éve. Hangsúlyozom. Na, de most, az ő bevallása szerint, örül, hogy találkoznak, és igazából ő akarta, hogy találkozzanak, mert már régen látták egymást, és hát, nagyon jó barátok. Én meg szkeptikus vagyok. Nem hiszek már igazi, fiú-lány barátságban, úgy gondolom, hogy ez, csak valamilyen közös, hosszú, és tartalmas múlt után lehetséges, nem a fiú-lány közötti barátságot utasítom el, hanem azt, hogy ugyanolyan minősítéssel bírjon, mint egy azonos neműek között jelenlevő. Hiszen egy fiú-fiú barátság alapvetően mentes a vonzalomtól, és a biológiai érdeklődéstől....Tudom, félreérthető vagyok, csak már nagyon sok bennem a gondolat bennem ebben a témában. Jah, és a srác(Alek) állítólag úgy tekint Magdalénára, mintha a kis húga lenne...hát ez az amitől viszont már émelygek. nehéz ebben hinni, és nem tudom azt gondolni, hogy közömbösek most, egymás iránt, bár lehetséges, már túl vannak azon az időszakon. Nekem is vannak lány barátaim, és tudom, hogy működik ez, tudom, nehéz "úgy" is  közömbösnek lenni....nem azt mondom nem lehetséges "diplomáciai, vagy haveri " viszony nő és férfi között...de baráti?ritkább, mint az gondolnánk...szóval így vagyok...mit is mondjak....talán már túlságosan is felnőttesen gondolkodom....és mit csináljak...féltkeny sem lehetek...és nem is akarok az lenni, de így meg nem tudom azokat a szavait teljesen elfogadni amelyeket nekem intéz, hogy fontos vagyok neki ésatöbbi...jó ez, pláne így, hogy hamarosan kimegyek, majd egy hétre, Varsóba.
    Holnap szombat lesz és végre pihenek....meg Rocktogon, az jó lesz....

 A nap csúcsélménye a fodrász volt, de még nem is akármilyen élmény.Olyan jó gyerek frizurát csinálta nekem, hogy az első dolgom volt összeborzolni az egészet, miután kiléptem a móricz zsigmond téri üzletből...pedig direkt nem borotválkoztam meg, hogy ne legyen kisfiús az arcom. Hah, de most már emberibben nézek ki...
    Nem tudom miért, de újra és újra előjönnek bennem a szombat képei...az arcok, az ebmerek, akikkel találkoztam...a Portugál előadás újra és újra lefut bennen, és az érzés is. Ott mosolyog és gratulál Gigi, és ott áll és gratulál Eszter is, egykori szerelmem...és én csak nézem, mintha csak örökké tartana, pedig az élet egyetlen másodpercéről van szó. Olyan másodpercekről melyek talán soha sem visszahozhatóak...és akárhogy is nézzük, akárhány emberrel is találkoztam még mindig ők azok akiknek sokat köszönhetek. Azt hiszem én a múlt hét szombatig éltem, ennyi volt, és már csak magam vagyok...de édesek ezek a képek, és édes minden érzés mi akkor megdteremtődőtt bennem...minket még soha sem tapsoltak vissza háromszor, de a Fuetne után ünnepelt a közönség...máig nem hiszem és máig nem tudom, hoyg ami történt az több volt-e, mint udvariasság. DE jó volt érezni, jó volt tudni, hogy ezért az öt percért, az elismerésért áldoztam. Persze gyakorlott színészek ezt naponta megkapják...
    Este találkoznom kellett a volt barátnőmmel, mert odaadtam neki az angol könyveit, amik még nálam maradtak. Hülyén jött ki, mert én éppen mentem a Keletibe megnézni, hogy hogy lesz nekem vonat jövő hétre Varsóba. Ő meg elkísért...s mivel nem akartam, hogy tudja mire készülök, ezért egyszerűen elbúcsúztam tőle. Rájöttem, hogy az amit én olyan nagyon hangoztattam, az lehetetlen. Nem lehetünk barátok, és én nem is akarom, hogy azok legyünk...bár ő úgy viselkedik már....én viszont nem akarom többet látni...a sebek, a remények mindig újra és újra előjönnek, és a csalódottság, mert hazudott, és én nem akartam becsapva lenni...
    Holnap bemegyek a régi iskolámba, nosztalgiázom húszévesen...


Figyelem!A mai naptól fogva egy héten keresztül politikai hirdetések fognak megjelenni az oldalamon, azoktól akik nem szeretik a politikát külön elnézést kérek, de higgyék el ők is, nekem ebből pénzem van. Szerencsétlen diákszínjátszóként nem engedhetem meg az ilyen ajánlatok elutasítását. Természetesen az egyenlő tájékoztatás elvén minden pártnak meg fog jelenni itt a hirdetése, ez egyben azt is jelenti, hogy nem kívánom politikai nézeteimet demonstrálni!

Vegyük úgy, hogy ez a nap úgy telt el, mint egy átlagon aluli szerda. Művészi semmit tevés, és semmi művészet. Ma éltem át hosszú ideje az elő, próba nélküli szerdámat...mehettem volna főiskolára unalmamban, de már annak is örültem, hogy sikerült felvennem néhány tantárgyat, mert sajna azok félévkor elfelejtődtek. Nagy rohanás, meg ilyenek. Szóval ma, a nagy eseménytelenségben csak a fejemben történtek dolgok...rágódtam erről-arról. Magdaléna nagyon furcsa volt tegnap...azt írta MSN-nen, hogy fontos vagyok neki...heh, de jól esett...volna.De nem. Furcsán hangzott, hülyén vette ki magát, mert csak úgy belelőtte a levegőbe...bár igaz kérdeztem tőle, hogy miért bókol ma nekem ennyire. Tényleg furcsa volt, mert az utóbbi napok hidegsége miatt, kezdtem úgy érezni már nem az kezdeti láng dúl benne, ami akkor...az első találkozáskor. Persze miről beszélünk, tudom, egyszer találkoztunk, és csak MSN-en tudunk együtt lenni, sütögethetnék ilyen közhelyeket, hogy "oly távol van még is oly közel", de nem merném megkockáztatni. Ennél többről van szó. De akárhogy is nézem a dolgokat, ha őszinte vagyok magammal, akkor tudom mi a baja...az, hogy nem tudunk együtt lenni, csak úgy, csak úgy spontán...és persze...hülye is vagyok egy kicsit, mert én mindig összekverem a kedvességét, egy bizonyos fajta szerelemmel. De ő még nem az, és én sem vagyok az...csak hiányzik, és jó lenne több belőle, sokkal több, és nemcsak mindig MSN dumálni...és valószínűleg kissé megsavanyodtam...talán egy kissé unalmas is lettem...persze, ez se csoda, ki vagyok égve, de nagyon. És akkor hiába bánkódok, hogy jaj, már nem ír mindennap smst, mikor tudom, hogy nincs miről, mert nincs. A lényeget tudjuk, életünk pedig e hatalmas nagy ketrec. Neki érettségi, nekem meg minden órám fel van szeletelve...szóval így fest a helyzet. De abba hagyom az ömlegést, mert átnedvesedik a monitor keserű könnyeimtől. (az is lehet, hogy a só, amely alapjában véve minden könnycseppben megtalálható, megrepeszti a képernyőt, ami már eleve légyszaros...és, na mindegy!)Lényeg, hogy hamarosan újra megyek hozzá Varsóba...egy hétre!!!

Vártam a Somát ma, hogy hívjon, de úgy látszik belefeledtkezett az elfelejtésbe. Avagy elfelejtett hívni. Pedig örültem volna a hangjának...furcsa, kezdem magamhoz igazán közel érezni, és minden héten, már vagy egy hónapja csak az jár a fejemben, hogy el kellene menni már ketten végre valahova. Dumálni egy kicsit, vagy éppen jó sokat, megnézni egy idegbeteg horrorfilmet, és utána billiárdozni egyet...jó lenne, de mikor?Talán most már ő is szabad lesz, hogy vége ennek a Diákszínjátszós mizériának.

Mára ennyi, ha lesz valami írok, de momentán nincs agyam életem büdös nagy anyahajóját a történések(és a szaftos részletek)tengere felé irányítani....

csak fújna meg a szél!......

ja, holnap levágatom a hajam!

A jó ... életbe, most próbáltam meg felrakni a blogom, de egy technikai malőr miatt elveszett!!!!!

a diákszínjátszóról próbáltam írni, meg varsói kintlétem utolsó napjáról, de úgy látszik, nem megy....én többet le nem írom, mert gyűlölök kétszer leírni dolgokat....azt hiszem majd a közeljövöben inkább utalásokat teszek.....

basssza meg, bocsánat!

Újra itt, újra a részletekkel:

A szüleivel aznap este nem nagyon tudtam beszélni, arra számítottam közös varcsora lesz, de egy meghitt kis konyhai eszegetést csaptunk Magdalanénával, végre sikerült igazán megnevettem és mégcsak nem is erőlködtem, élveztem én is, azt ahogy nevet, és azt amit csinálunk, furcsa volt,de a szülei  miatt keletkezett természetes feszengés pillanatok alatt eltűnt. fogmosás után magunkra zártuk az ajtót, és ott álltunk egymással szemben gyenge asztali lámpafényben, nem akartam még aludni, de tudtam, most nem az fog történni amir optimális esetben mindenki gondolna. Nem semmi szex, honnan is jönne az a vágy?És eleve elhatároztam, hogy bármi is fog történni, én nem csókolom meg, mert nem lehet. Több fájdalmat okoznék vele neki és magamnak, mint nélküle. Szóval eszembe sem jutott valahogyan testi kontaktusba kerülni vele, leemeltem egy Witkaczy(közös lengyel kedvencünk, még annak ismerkedésünk iején ő ajánlotta, hogy olvassak tőle regényeket) festményeiből készült albumot a polcáról, és lehuppantam vele az ágyára. Szépen lassan, műértő gondoskodással merültem bele a képekbe. Őpedig egyre álmosabb lett. Ha célt akartam volna érni nála, most nagyon mérges lettem volna magamra, mert ennél nagyobb balekság nem létezhet a maradék szexuális vágy kioltására, de nem akartam, persze sokat gondolkoztam abban a pillanatban, hogy ő vajon akarja-e. Azt hiszem nem lett volna még itt helye, bár a lámpaoltás után elbizonytalanodtam, mert nagyon kihívóan nézett rám, mondhatni rám tapadtak a szemei. Meglepettségemben meg is kérdeztem nem akar-e esetleg egy masszázst alvás előtt, de elutasított, s ezzel falhoz vágott, elszédültem, s gondolataim össze-vissza folydogáltam fel-fel tépett vágyaim foszlányain, úgy döntöttem alszom, ő falnak fordult, majd én is, a reggel viszont egészen különleges hangulatban indult...

Ma játszottuk másodszor a Fuente című darabot, és amennyire nem éreztem jónak annyira dicsérték a Zutiék(drámatanárom és Eszter a rendező), többé kevésbé a harmadikosoknak is tetszett, azért csak 'többé-kevésbé', mert eddig csak azt hallottam, hogy 'jó volt'. Semmi többet, ez meg felér egy negatív kritikával is...bár az biztos, hogy sokan alig tudtak megszólalni a darab után...Megint ráment az egész délutánom, de valamilyen szinten megérte, legalább is azt hiszem, majd meglátjuk, szeretném, ha siker lenne a diákszínjátszón mos t szombaton.

Összefutottam délelőtt a volt barátnőmmel, Cilivel, s olyan mersterségesen ellenséges volt, fogalmam sincs miért, de laglább még van valami kontakt közöttünk, legalább még arrogánsak vagyunk egymással szemben. Rákérdeztem, hogy vannak a barátjával, erre elég sovány választ kaptam, nyilván lapít, mert tudja, hogy ez nem a legjobb téma, és nem azért mert esetleg féltékeny lennék(persze lehet, hogy ez is benne van), de még két hete ő volt az aki áradozott nekem a telefonba, hogy így hiányzom neki, meg ő úgysem lenne képes mással összejönni, aztán tessék, most hopp, ezek szerint mégiscsak van olyan férfi a földön aki jobb lehet nála, mint én. Ez megnyugtató, mert két hónapon keresztül abban a hitben éltem, hogy szemét geci vagyok, mert én ennek ellenére nem akarok vele járni. Valljuk be ennél nagyobb bók nem létezhet senki számára sem, vagy legalább is akkor ha őszintén mondják, és ő őszintén mondta, én legalább is azt hittem...azt hiszem túl vagyok már egy kicsit a csalódottságomon, mert ez kissé pofáraesés volt. Akaratlanul is hazudott nekem és önmagának is, de legalább kiderült van más is, és azt hiszem ebben a barátnői is vastagon benne vannak, persze ő sosem volt egy erős jellem, de ő élete. Kissé azért megkönnyebültem, és valahol édes-keserű az íz, mert boldog(mindene megvan ami korábban nem volt meg neki, siker a főiskolán, barátnők és egy bizonyára szerető férfi, aki én  nem tudtam lenni, bármennyire is szerettem volna). De ugyanakkor meg rossz azt érezni, hogy utál, legalább is nem maradt meg a korábbi szeretetnek egy szikrája sem. Mert akkor válaszolni arra kibaszott sms-re amit írtam nek, amelben meghívtam a diákszínjátszóra, hiszen oly sok várakozással gondoltunk erre napra. Ha nem jön el, csalódott leszek, engem nem érdekel hozza az idióta barátját is(aki még ettől lehet jó fej). De jó lenne ha látná, mi az a "kincs, amiért porig égtem" és látná, mi az, amit ő sokáig ellenzett!!!És már csak egy kérdés nem hagy nyugodni....miért jár minden hétvégén a bátyámékhoz?miért nem száll le a családomról????sohasem voltak ilyen jó barátságban!!!!!

megyek aludni, mert még felhúzom magam, Magdalena is alszik már, ma korán feküdt, tisztára ki van a napi négy órás MSNezésünktől. Fáradt. De jól teszi, én is alszom most már, előtte csak egy-két kép róla, mármint a Ciliről, emlékbe...
mi a szalagvatómon, két éve, és

ők:

ennyi, egyelőre....

        Majd egy hónap szünet után ismét itt vagyok, remélem nem hiába. Igyekszem tényszerű lenni, és tényleg csak azt leírni ami megtörtént, mert az sem egyszerű. Jó lenne kibogozni az életem, mert nem érzem l magam már ettől a felfordulástól.Hol is kezdjem? Maradjunk meg Varsónál egyelőre.

        Magdalena. Az első találkozás nem volt annyira romantikus, mint ahogy elképzeltem, de annál meglepőbb. Körülbelül fél órát vártam rá dideregve, a zimankóban, azt hittem megfagyok, de aztán feltűnt a távolban egy szürkekabátos hosszú, göndör , fekete hajú lány. A szívem egyre hevesebben kezdett el verni ahogy közeledett, és igen el sem mertem képzelni, hogy mi fog történni, el sem mertem gondolni hogy fogunk majd egymásnak köszönni. Lassan feljött a lépcsőn, én mosolygtam, de nem állt meg, megölelt és csak utána adtunk egymásnak puszit. Gagyogni is alig tudtam angolul, de a magabiztossága egészen megnyugtatott, a buszra várva kezdtem azt érezni, hogy jó helyen vagyok.
       Fáradtan, alig érezve végtagjaimat ültem le ebédelni vele, anyukája még levest is készített a fogadásomra, persze a szülei nem tudtak ott lenni, mert dolgoztak. Zavartságomnak lassan nyoma  sem maradt, bár azért eleinte sok olyan kínos csöndet éltünk át, amire nem számítottam volna és aminek az okát én magam sem tudtam. Nem sokat voltam fenn indultunk, mert meg akarta mutani a várost, azokat a helyeket amikről sokat beszéltünk. Beszélgettünk, de bennem még mindig bennem volt valamilyen furcsa görcsös állapot. Nem tudtam még egészen természetres lenni, de ezt azóta Varsó furcsa hatásának tudtam be...idegen volt a helyzet, idegen volt minden, és olyan emészthetetlenül vegyes. Egyszerre kellemes és egyszerre csúnya. Kértem, hogy az első utunk a Chopin-parkba vezessen. Jó ötlet volt. Ez Varsó legnagyobb parkja, szobrokkal, melyek a művészeket, vagy azok szerelmeit, ihletőit ábrázolják. Egy lélek nem volt odabenn, csak mi. Elsétáltunk a befagyott tóig, ahol sok sok kacsa üldögélt. Már nem is emlkészem minek kapcsán, de felfrissültünk. Talán a hely tette, vagy talán az eltelt három négy óra, de oldódni látszott a bennünk lévő távolságtartás. A sétányokat végig járva, egy egészen néma, alvó világban jártunk. A kis épületek, nyári éttermek még zárva voltak, s a hó sejtelmes ragyogással olvasztotta magába a szerteszórt kicsiny egy-két szintes házacskákat a tó körül. Egy kisebb híd után a egy körszínházat találtunk. Kérdeztem mi lenne ha benéznénk, bólinott, majd belémkarolt. Azt hiszem ezzel letörte az utolós jégcsapot is fagyott szívemről, bár nem tudom, hogy miért csinálta.A színház ugyan zárva volt, de már erősen sötételedett, úgyhogy úgy döntöttünk megyünk. Szerettem volna még az nap este látni a megmaradt óvárost. azonban nem találtuk meg a kijáratot, vitatkoztunk merre, de aztán bedtam a derekam...végre megnyugodtam nem mással, nem akárkivel, hanem vele vagyok, és megnyugodtam végre mert  sikerült nem gondolni az itthoni dolgokra.
         Este miután megnéztünk a várost beültünk egy nagyon kellemes helyre...nem is tudom mihez lehetne hasonlítani, mert itthon nincs ilyen...Régi bútorok, régi asztalok, és sejtelmes félhomály. Ő pedig velem szemben, most aztán már tényleg hasonlított arra a valakire aki a képeken az objetívbe néz, hol szomorúan, hol sejtelmesen, de sohasem mosolyogva. Hagyott beszélni, bár ne tette volna, csak nézett, és nem tudtam mi jár a fejében, láthatólag nem az amiről beszéltünk. Tíz óra körül haza indultunk, az anyja már várt minket a vacsorával, én pedig kíváncsi voltam rá, kik a szülei. A megállóban elnémultunk, s valami furcsa ismeretlen erő, szokatlan, újszerű érzés telepedett ránk...én megöleltem, és ő is ölelt, bámult az útra, becsukta a szemét és nem engedett el, zavartságomban újra beszélni akartam, de elnémított. A buszon vállamra hajtotta fejét, nem szólt és én sem szóltam. Békét éreztem.

Eljött az idő, ma megyek Varsóba, s az az utazás előtti utolsó bejegyzésem. Megyek, és itthagyok mindent, jó is már egy kissé megszabadulni a mindennapoktól és végre olyan tenni, amit már régóta szerettem volna, amire már régóta vágytam. Meglátogatom Magdalénát, illetve most már csak Magdziát, két napra, és egy éjszakára. Mert ez a lány, még azt is kibulizta, hogy aludjak a szobájában. Huh. Persze attól félek, hogy ezt még a szülei sem gondolták komolyan, félek tőle, hogy akkor is találnak nekem valami más helyet, csak, hogy ne vegyüljek a lányukkal. Hát.

Tele vagyok félelemmel. Jó ez az a Tokaji amit viszek ajádnékba(vendégségbe illik), kigyógyulok-e az istenverte náthánból és elfogadnak-e engem majd a szülei?De egyáltalán, nem fog-e bennem, vagy a kinézetemben csalódni a Magdaléna....Sikerül-e a vonaton elolvasnom-e a könyvet, amit ajánlott és még millió-millió megválasztolatlan kérdés. Amire pénteken tudom meg majd a választ. Aznap reggel fél 11 kor találkozunk a Kulury i Kauki, azaz a kultúra palotája előtt, romantikus, nem?

Ott fogok állni az ajtóban, akár egy kalandor, egy kék utitáskával a kezemben, támasztom a egyik lábammal a falat és csak bámulom, bámulom az előttem elvonuló utcát, az autókat, a forgatagot, és aztán egyszer csak odaláp majd ő, és nem tudom, fogalmam sincs hogy üdvözöljem, pusziljam, vagy öleljem, mert hiszen mindez jönne, de félek, hogy valamit elrontok vele...

DE jó lesz itthagyni mindent, a próbákat és az engem körülvevő embereket. Talán velem van a baj, talán én nem vagyok elégedett eléggé, de nekem kevés ami itt van. Örökös körök, újból és újból emberek között, mozdulatlanság, és céltalanság, kezdeti lelkesedés majd lanyhulás, ennyi. Balázst még felhívom, és lebeszélem vele ezt a Puma ügyet, hogy mit, jobb ha idevágom:

"Szeva Peti!
Sikerült megoldani a múltkori problémát? Tudod, szólhatsz bármi van, multkor nagy rohanásban voltam amikor hívtál...
Puma barátunk teljesen kiakadt azon, hogy interjút akartam vele csinálni. Tajtákzott a telefonban, betorzított a vonal, úgy üvöltött vagy percig. Azzal indította, hogy "egyáltalán hogy jövök ahhoz, hogy én kérdést tegyek fel neki" És hogy ebből akarok hasznot húzni, nem szégyellem magam... Nemtesz semmit én udvarias voltam, ja és meg fog veretni. Állok elébe. Tényleg elgondolkodtató, hogy mennyire nem érti egymást két ember. Ráadásul, hogy ilyen ártatlan szándékkal jövök, és ez ENNYIRE nem tűnik neki fel... Tényleg abszurd.
Majd valamikor mehetnénk Rocktogonba, de szombatira!"


Nem tudom, hogy képes ennyire megváltozni egy ember.....

na,mindent bele....lehet hogy Varsóból írok....

Na újra itt. Van miről mesélnem, és abban biztos vagyok, hogy semmi lényegeset nem fogok kihagyni. Van mit bepótolnom, ami elsősorban a vizsgaidőszakomnak, másodsorban a trehányságomnak köszönhető. És kissé úgy éreztem nincs értelme már írnom sem. Azt hittem, karácsony után vége az érzelmi életemnek. De menjünk sorban, és tényleg, csak a lényeg, mert ha többet írnék az elmúlt húsz napról, akkor az már akár regény hosszúságú lehetne!

 

Szilveszter:

 

Az év utolsó napján még úgy nézett ki, otthon fogok ülni és tévézni, de nem! Könyörögve kértem a barátnőmet, hogy csak akkor jöjjön velem, ha tényleg igazán van kedve, velem, Somával, Danikával, és a Csabával szilveszterezni. Azt mondta, tényleg van. Bár való igaz nem tudta mire bólint rá, hiszen én se tudtam, azért eleinte egész jól ment neki. Soma lakásán este nyolctól zaba, pijja és szivar. Danika zöldellázott én pedig sokadig pálinka után jöttem rá, igen is létezik még igazi töltött csirkehús! Este tízre már mindenki elfelejtette, hogy hogyan is kell feszengeni. És mi srácok, hamisan, de lelkesen énekelve zötyögtük végig az utat a hévvel a Borárosig. Ott persze, hatos meg ésatöbbi, már fogalmam se volt merre megyek. Cili(a barátnő) már sokszor szégyellte el magát, hogy ilyen emberekkel van. Égő voltam, voltunk neki, de hát mit tudtam ez ellen tenni? Hagytam, hadd forrjon a víz. És a lényeg igazándiból itt van, az egész szilveszter folyamatában úgy lett, olyan lett, mint egy nagy gulyásleves. Na, szóval, most még csak a vízforrásnál tartunk: Torres Dani az egyik utcasarkon belőtte nekünk az irányt, köszönésképpen megjegyeztem, hogy jó hangja van. Erre ő csak mosolygott. Én pedig már éppen a sörömet csókolgattam figyelve sem arra, hogy mit mondok, mit teszek, kivel és miért. Úgy éreztem, vagyok, élek, létezem és ez jó volt. Csak vitt a lábam, vitt a szívem, úgy hírlett ma este régi ismerősökkel találkozunk. És tényleg: Csiba Eszter, Szik Júli(félistennő), Dexter, aki tényleg Dexter, laboratórium nélkül. Bori Viktor, aki akkor is fenomenálisat alkotott Simon Zoli filmjben, amiből végül is nem lett semmi. Itt volt Laslie Layer, July, a párizsi sanzonok ősterméke, a színészkolléga, a lány,aki még nálam is magasabb. És Halasi Dani, a Ed Bundi magyar hangja. Alighogy váltottam pár szót velük, éppen csakhogy összevesztem a barátnőmmel, mert magára hagytam, és még csak ki fel sem szívódott bennem a sör, éjfél lett. Körbe álltunk, kinn az utcán, mert benn nem lehetett hozott pezsgőt inni, és mind a húsz ember miután kinyíltak végre az üvegek egyszerre kezdtünk el visszaszámolni, szépen ütemben. Éjfél volt, egy új, egy ismeretlen év kezdete, és én nem hittem, még mindig nem hittem, hogy vége, vége 2005nek, vége a rossz emlékeknek vége a szenvedésnek. Sokat jelentett nekem minden ölelés, amit az év első percében adtunk egymásnak, örültem, de egyszerre féltem is, hogy az utolsó, hogy a végső év lesz ez ennek a társaságnak, az utolsó év, mikor még úgy gondolunk egymásra, mint diákszínjátszósokra. Öleltem a Szik Júlit, a Somát, a Cilit szorosan, mert fontosak, mert életem meghatározó emberei ők, és akkor kívántam magamban titkon valamit, amely talán megvalósul, talán nem. A húsz kortárs közül, csak egy valakit nem öleltem meg. Erdélyi Timit, a Barátok Közt egykori Tilduskáját nem mertem magamhoz szorítani. Féltem, féltem, hogy ezt majd megint szóvá teszi majd a barátnőm és megint megkapom, hogy felszínes vagyok. Egy pillanatra, egymásra néztünk, tudtam, hogy emlékszik rám, láttam, hogy nem felejtett el, de szemeiből azt olvastam ki, amit én is éreztem: ennek itt nincs helye, sem barátok, sem ismerősök nem vagyunk. Az egy beszélgetés a Bárka színházban nem hozott igazán minket össze. Örültem, hogy látom és annak is, hogy Kálid Artúr is elsétált felénk. S ugyan kezet ráztam vele, de tudtam ő nem emlékszik már rám.

 

Azt hittem a pezsgőbontás után izzadtra táncoljuk magunkat, de csak énekeltünk, körben, egymásba karolva, önfeledtem. Többet ért számomra, mintha csak rángatóztam volna valami zenefélére. Bemehettem volna, táncolhattam volna, de képtelen voltam Somákat kinn hagyni.

Az éjszaka hátralevő része nagyon csúnyán telt el. Barátnőmmel megint összevesztem, lényegtelen miért. S akkor fogalmazódott bennem meg a gondolat: nem akarom ezt csinálni. Somék gyerekesnek tartották mind az ő, mind az én viselkedésemet, hiába akartam, hiába szerettem volna: utólag senki sem értett meg. Kivéve persze Csaba barátomat, akivel már vagy hat éve vagyunk mély, de kissé távolságtartó viszonyban. Tudta mi bánt, tudta mi zavar, mert ismer már régóta, de nem akart semmit mondani, mert kedveli a Cilit, és engem is, és amit halkan megjegyzett abból tudtam, nem akar beleszólni ebbe az egészbe. Ettől függetlenül tudom, hogy nem szabad azt hinnem, hogy amit én érzek, azt más is megértni, nem szabad azt gondolnom, hogy ami nekem fáj, azt majd más is megérti, vagy azt, hogy más is meg akarja érteni. Elég ha én tudom. Márpedig nekem nagyon fájt, hogy a Cili már megint jelenetet rendez,már megint, ráadásul a barátaim előtt, fájt, hogy képtelenek lettünk arra, hogy a problémáinkat mások közreműködése nélkül, együtt oldjuk meg. Úgy éreztem nem akarok többé vele lenni.

 

Január 2. a fekete nap, és a vég háttere

 

Úgy döntöttem, hogy lezárom ezt az időszakot, csak azt nem tudtam, megbánom-e? Féltem, hogy csak egy múló érzésről van szó, féltem, hogy megbántom, és pár nap múlva már újra ölelni akarom őt. Ezért csak annyit mondtam azon az estén, hogy legyen szünet, hogy legyen egy kicsi off. Olyan egyszerűnek tűnt egy pillanatig.

 

DE én nem tudok szakítani, mert nem vagyok tisztában az érzéseimmel. A rá következő nap már úgy tűnt, az off örökké lesz, megtámadhatatlan és végleges. S a következő napok történései azt erősítették meg bennem, hogy hiába, ennek vége kell, hogy legyen. Nagyon sokszor beszéltünk azóta telefonon, mert hívogatott, s gyakran sírásba csukott a  hangja, gyakran éreztem azt, hogy azonnal felhívom és átmegyek hozzá, de a dolgai, azok a bizonyos dolgok amiket  januárban tett, amiket rólam mondott, azok egyszerűen taszítottak és taszítanak attól a gondolattól, hogy mi ketten újra együtt legyünk. Nem, akarja tudomásul venni, hogy már nem vagyok szerelmes belé, nem akarja felfogni, hogy már nem akarok vele lenni. DE a mai beszélgetésünk óta úgy érzem bele törődött a szakításba, és úgy érzem tudja, hogy nem vagyok képes folytatni már ezt. Talán már ő sem. Persze a dologban a legfurcsább az, hogy ő volt aki mindezt felvetette, ő volt aki, azt mondta, hogy nem akarja ezt folytatni. És én is abban voltam, be kell fejezni. És igaza van a bátyámnak, nem létezik szünet egy kapcsolatban, nem létezik olyan, hogy majd egyszer talán. Vége, vége már.

 

Hülyén hangzik, hogy ugyan nem akarok vele lenni,de nem szeretném őt elveszíteni, mint embert. A kis hamis annyit elért életében, amit soha egy nő sem. Hogy egyszerűen csak tudni akarok róla, csak néha szeretnék vele beszélni, csak néha-néha jó lenne majd látni. És szeretném azt is, hogy tartsa meg a jó viszonyt a barátaimmal.

 

Tulajdonképpen velem van a baj. Képetlen vagyok a saját problémáimat is kezelni, és elegem van már magamból is és abból is amit e világtól tavaly kaptam. Össze kell, hogy szedjem magam, hogy újra tudjak szeretni, mindegy kit, csak hogy képes legyek rá. Mert oly súlyos, oly sziklaszerűnek érzem most a szívem.

 

Anna:

 

Az elmúlt egy hét óta aktív a kapcsolat közöttünk, ami már csak azért is furcsa, mert ő sohasem tesz semmit cél nélkül, csak úgy a maga szórakoztatására. Valamit akar. De nem tudom mit. Bízom benne tudja mivel játszik, mert azok a régi érzések nem ültek el iránta, sőt! Most hogy így egyedül vagyok, ő az egyetlen, akivel bármit is el tudnék képzelni. De mit akar, barátkozni, vagy többet? Miért hív sörözni, miért mondja azt, hogy jöjjek be az iskolába beszélgetni, és miért hív fel ez ügyben többször, miért akar velem MSNezni, miért ír üzeneteket IWIW-en, miért mondja azt, hogy jól nézek ki, és a legföbb: miért mondta azt pénteken a Monyóban, hogy MEGCSÓKOLNA!!!Anna nem ilyen, ő sohasem játszana velem, de hát ott van a barátja, mit vár tőlem?És miért mondja ugyanakkor azt, hogy legyünk csak barátok?Miért?

 

Apropó, barát. Az áki a palija, az  idióta. Melina kissé részegen ugyan ezt mondta nekem a Monyó vécéjében, és nagyon sokszor elismételte nekem, hogy ő annak örülne a legjobban, ha én járnék az Annával, mert a húgának életre van szüksége, mert az Áki egy unalmas pöcs, aki csak vigyorog össze-vissza. Hm, el sem tudom mondani mennyire jól esett ez. De könyörgöm, ez most az Anna köre, ha máról-holnapra kirúgná, én nem haboznék!!!De nem akarok újra udvarolni neki, nem akarom, hogy tudja, hogy képes lennék másként is nézni rá!!!

 

És hát én félek is ezt felhozni, mert mindketten bizony nagyon részegek voltak azon a bizonyos Monyó esten!

Karácsony:

 

Jól telt volna, de Mátyás a kutyán, mindent elcseszett. Hiába szugeráltam , nem harapta át a mostohaanyám fiának a torkát. Ő meg a nője egész délután itt ültek. Én meg éheztem, mert addig nem mentem ki a szobámból, amíg tele volt a konyha. Adrey Taotouval töltöttem a szentestét. Ő nem adott semmit sem nekem, csak itt volt, és mosolygott. A képernyőmön.

 

Randi az meg pihen, tegnap se tudtam vissza menni, annyira beteg voltam. Most meg kicsattanok az egészségtől. Rohadt bacik. Viszont öt perc erejéig ma boldog voltam. Éppen a Phiadelphia zenéje ment a rádióba, s miallatt rakosgattam a fára a díszeket, azalatt egyszerűen el kezdtek ömleni a könnyek a szememből, sírtam. De jól esett. A fa még áll, s ha reggelig nem dől le, akkor nyugodt karácsonynak nézünk elébe. Holnap jön barátnőm, talán javul a helyzet.

 

Magdalena, az a lengyel lány még ma tízkor is írt nekem, nem sokat, csak éppen annyit amennyire ideje volt. Boldog karácsonyt kívánt, és azt mondta, hogy kívánni fog valamit ma magában, amit nem szeretne leírni!:) Persze, amellett sok-sok kedves szót kaptam tőle. Őrület, tőle!!!Bassza meg majdnem 400 kilométerre lakik, aki meg a bátyám az fel sem hív, boldog karácsonyt se kíván, ha én fel nem hívom.

 

Somát féltem, nem ír blogot már jó ideje, szerintem nincs gondolata a világról többé. Addig-addig nézte a sok amcsi filmet, mígnem egyszer csak a tévén keresztül leszívták az agyát, ő meg hopp, volt most kopp.

Magda:

Ma nem mentem vissza a Potalába, mert ágynak döntött a nátha. Sajnos a bacilusoknak nincsenek érzéseik. De egyébként annyi haladás történt randevú-ügyben, hogy tegnap újratalálkoztunk vele. Soma és én újra beültünk teázni. És Lilla volt megint!!!!Eleinte zavarban volt, de már megint semmi érdemlegeset nem tudtam tenni az ügyben, hogy elhívjam valahová. Lehet, hogy ez hosszú küzdelem lesz, de el akarok jutni odáig, hogy elutasít. Ja, igen, ha nem említettem volna, vele beszéltem a múlt héten! Fogalmam sincs, miért nem akart megismerni. A két lány egy és ugyanaz!!!Ugyanaz a fenék, arc, és mosoly!!!

 

Szerdai találkozásunk azonban határozottabban indult. Pont mentem fel a WC-ből az emeletre, mikor legutolsó lépcsőfoknál egymásra néztünk. Legalább három másodperc úgy telt el, hogy néztük egymást, mint egy giccses amerikai filmben, de ő nem mosolygott, hanem- egyszerűen éreztem, hogy-azon gondolkozott honnan vagyok ilyen ismerős. Halkan köszöntem neki, majd tovább mentem. A furcsa az egészben, az, hogy amikor először odajött hozzánk, hogy kiszolgáljon, akkor nagyon zavart volt. Remegett a hangja! Fogalmam se volt mit mondjak neki, és azután kerültük is egymást. Ő ugyan bejött párszor, de később már nem kerültünk egymás elé. Soma meg majd megőrült, hogy ilyen töketlen vagyok, de pont az zavart, hogy nincs egy kicsit több lehetőségem a kibontakozásra. Megjegyeztem a Lillának, hogy a Citromfüves tea, amit hozott, az vajon jó-e szerelem ellen, de nem reagált, viszont, ő sem volt egészen biztos magában.

 

Be akartam ma menni, de nem volt erőm. Viszont úgy érzem holnapra kész leszek. És immáron kész vagyok most már arra is, hogy bemenjek a teázóba, egyedül, egy könyvvel, abban a reményben, hogy talán majd jobban összemelegedünk.

 

Miért nem vagyok biztos magamban? Mert nem ad egyértelmű reakciókat! Persze, akkor meg lehet, hogy minden olyan simán menne. Irtózatos dolog ez. Akárhányszor a szemébe nézek valami furcsa érzés fog el. Egészen új, ilyet még sohasem éreztem. Olyan fura, érett valami, csak még nem tudom megnevezni.

 

Na, ja, meghagytam Soma tanácsára, hogy egyébként az én cipőmben botlott meg! Odébb is tette. Reméljük inspirálni fogja, hogy nagy lábam van!!!

 

Jaj,nee, most veszem észre, hogy közeleg a karácsony, úgy néz ki, nekem már megint egyedül kell töltenem!!!

Éppen egy nőt bámultam az Astoria aluljárójában, amikor majdnem pontosan megérkezett Kata. Szerencsémre ezt észrevette. Vörös forralt bor a Vörösmarty téren. Témák: szalagavató, Csehov, Moliere, Harry Potter, szerelem, szeretet, s bevallja, azért néha füllent is. Mindegyik viccemen mosolyog, még azon is amit ki sem mondtam. Megnézzük az élő jászolt, ami rettentően kicsi, s közben kiderül: nem szereti a cicákat. Szerinte minden ember legjobban magát szereti, szerintem pedig, ha valaki nem szeret pletykálkodni, az nem nő, hanem férfi. Az elbúcsúzás baráti, még az utolsó percben sem próbál elcsábítani. Ez őrjítő! A számát azért elkérem, s az smsben hazafelé csak ennyit írok: „köszönöm”, ő visszaír kicsit bővebben: „én is köszönöm”. Ez megint ha „te nem többet, és se kevesebbet” szindróma. Szép ez a lány, egyelőre, de nem tudom mennyire nő. Márpedig én a nőt keresem, most már mindenhol, a nőt, aki az első percben szívrohamot okoz. Ettől függetlenül szeretem a barátnőm, de csak már, mint embert. Egy választása van, nővé érik, vagy belesimulok ebbe a párkapcsolatba és elveszítem minden férfiasságom.

                                                                                                                  Kata

Természetesen elmaradt ma a PAD próba, de erről sem a Soma, sem én nem tudtam. Rendes volt, mert megvárt. Legalább jót beszélgettünk. Nos, igen, ennyi volt erre az évre a színi. Mérlegeljek?Az egyik serpenyőben egy félkész darab, a másikban pedig egy szétzilált csapat, hangulat kimerülőben, az emberek pedig lézengenek, mert már újra semmi új sem történt velük, hiába akarták. Ég veled Zsófi, Kata, Zuti, Eszter! Két hét múlva talán más lesz…

 

Még nem vágattam le a hajam, de garantáltan le fogom, mire elmegyek újra a Potalába.

A randevúval kapcsolatban:

 

- Szia! Talán még emlékszel rám!

- Hogyne…
- Tegnap voltam itt egy nagyobb társasággal…

- Nem emlékszem.

- Fenn ültünk a barlangban, egyszer be is jöttél…és szóval akkor mondtam neked valamit, amit azóta már megbántam.

- Mit?

- Hát, azt hogy szerelmes vagyok.

- De én nem mentem fel egyszer sem, egy szőke lány járt fel…

- De, egyszer benéztél, igen, persze egyébként egy szőke lány szolgált fel. Na mindegy, igazándiból csak meg szerette, volna kérdezni, hogy hívnak?

- Lilla. És téged?

- Hát, Péter.

- Akkor jól van.

- Szia!

 

Nem hiszem el, hogy vele beszéltem, és tényleg, nagyon sokszor átgondoltam ő lehetett-e az, de se a szemeket, arcot nem tudom összeilleszteni. A hanggal bajban vagyok. Azt talán hasonló. Viszont Lillának nem volt összefogva a haja, a tegnapi lánynak viszont igen, ráadásul sötétebb is volt. Nem tudom higgyek-e a saját megérzéseimnek, de itt benn, érzem, hogy nem ugyanaz a két nő. Lehetséges volna, hogy hárman dolgoztak ott. Igen, ha jól meggondolom, voltam dolgoztam már étteremben és tudom milyen a „menj csak el arra, mert ül ott egy nagyon jó csaj” feeling.

            Soma bátorított, és végül vigasztalt is, mert kissé elkenődtem, de rájöttem, hogy az volt a legnagyobb baj, hogy balek voltam, már megint. Ha nem emlékezett, akkor minek folytattam le a társalgást. Mert ha nem ő, hülyének néz, ha meg eljátszza, hogy nem emlékszik, akkor meg az anyját neki! Még mindig szomorú vagyok, de most már inkább azért, mert rajtam röhögnek valószínűleg, s aki igazán érintett, az meg azt gondolja: no lám ennek mindegy, ez csak csajozni akar. És lehet. De a mosolyt, azt a mosolyt nem tudom elfelejteni, a gazdáját keresem, de ez nem egyszerű!!!Azt hiszem, holnap elmegyek fodrászhoz.

            Balázs szerint Klári már megint szakítani akar a Petivel, ez tök jó, én meg a barátnőmmel vagyok így, már megint, de a húgával csak akkor jönnék össze újra, ha már, mint nő és férfi kezdenénk egymással valamit. Este a Cili hívott, mondtam, elmegyek a születésnapjára, de nem alszunk együtt. Elfogadta.

            Apám még mindig azt hiszi gyerek vagyok, vesz nekem joghurtot, és cserébe két órát ül a gépnél mikor én filmet akarok nézni. És, ha talán  igen, akkor sem kell demonstrálni!!!